Keletkezési történet: Az teljesen biztos, hogy 2009-ben keletkezett a novella alapötlete a következő páyázati kiírásra: „Hogy fér meg a borotvált herékkel az erotika? Létezik e még a hitvesi ágy romantikája? Egyáltalán mire gerjednek a mai fiatalok? Többek között erre keresi a választ a Mediawave és a Roham közös pályázata.„
Az egész téma Kovács Attila szakkönyvtáros társam ötlete volt, de végül a novella természetesen nem készült el a 2009. március 1-jei határidőre, így sokáig félben-harmadában maradt az írás. Végül 2012. december 28-án reggel 8:13-kor tettem ki a pontot az írás végére, amely az eredeti ötlettől eltérően nem novella lett, hanem könyvkritika-paródia – egy pro és egy kontra szemlélettel. Ez egy kis fricska is szeretett volna lenni az olvasónak , hogy lássa, milyen könnyű pro és kontra érvelni ugyanazon dolog mellett vagy ellen. A novellát a végül 2024-ben elkészült „Júdás Tádé létrája” című kötetbe szántam.
Hogy fér meg a borotvált herékkel az erotika?
Szelenczey Réka könyvismertetője[1]
Balogh Roland – Pornó és Pornóra, Budapest, Cataracta Kiadó, 269 oldal, 2013.
Mit írhat az ember lánya egy olyan kiadvány bírálatában, amely előreláthatólag pár hónapon belül úgyis igazi bestsellerré válik? Kezdhetném a kritikámat hatásvadász elemekkel: „a kötet minden betűjével a testiséghez, a szexhez kötődik.” A „kulturális csemegékre” éhes olvasóinknak már ennyi is elégnek bizonyulna, hogy elolvassák Balogh Roland, elsőkönyves szerző írását. Még akkor is, ha nem okoz feltétlen katarzist a rövidke kötet: az életszag súlyos bukéja még az irodalmilag ügyesnek tekinthető oldalakat is predesztinálja.
A még húzódozó olvasóim kedvért próbálom megfejteni a mű szerencsétlen sikerességét a rendelkezésemre álló rövidke terjedelemben. Már a műfaji meghatározás sem kecsegtet eredménnyel: nem önéletírás – erre a szerző külön felhívta a figyelmemet – és nem szociológia. Talán legjobban úgy tudnánk összefoglalni: sajátos zsánerkép, korunk egyik legjobban csodált, mégis megvetett szakmájáról, a pornószínészekéről.
Balogh Roland önéletrajzi elemekkel teletűzdelt, karakterisztikus hangú meseregényt írt: a főhős kilátástalanul, valamelyest erőszakosan keresi saját útját – azt az életösvényt, amely léhasággal és görbe estékkel van kikövezve. Hogy ez az út a pokolba, vagy a megváltáshoz vezet-e, azt az olvasó dolga eldönteni a regény elolvasása után.
Ám még mielőtt a közönség néhány tagja csalódottan legyintene: ismét csak egy senkit sem érdeklő, „fülbe gyónt vallomás” kerekedett ki a Cataracta Kiadó műhelyéből el kell mondanom, hogy ezúttal nem ez történt. A mű főhőse – a sajátosan magyar nevű norvég – Gábor Gáborsson egy huszonhét éves, magányos fiatalember, aki a műszaki egyetemen tanult informatikus tanszakon, ám a képzés harmadik szemesztere után – egy sajnálatos malőr következtében – kénytelen ott hagyni az iskolát és a saját lábára állni.
Hosszas útkeresés után végül pornózni kezd, több száz filmben szerepel, ám a szó klasszikus értelmében vett ágyjelenetet nem vállal: szüzességét a szíve választottjának tartogatja. A felnőtt filmeknek köszönhetően ázsiója megnő a hölgyek és az urak körében, anyagi helyzete rendeződni látszik, ám ő mégis boldogtalan és internetes társkeresésbe kezd.
Élete megszokott mederben folyik, amikor feltűnik a regény lapjain a főhősnő, Vilhelmina. Gábor Gáborsson ekkor körülbelül már egy éve űzi a műfajt, ám az eddigieket mindenképpen pozitívként értékeli. Saját teljesítményét, magát a filmezést semmiképpen nem elutasítandónak, hanem értékhordozónak tekinti. Vilhelmina, a zöld keretes szemüvegű henteslány azonban konzervatív családból származik és hosszasan vívódik magában: hogyan éljen egy olyan férfival, aki a rózsafüzért nem a rendeltetésének megfelelően használja, és a tekegolyóról rögvest a gésagolyók jutnak az eszébe? A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy Vilhelmina a történetfolyam során nem szerez tudomást Gábor Gáborsson szüzességi fogadalmáról és kétségei támadnak szerelme hűségével kapcsolatban.
Sajnos a groteszk alaphelyzet, amely magában hordoz minden eszközt a gyümölcsöző történetépítéshez végül cserben hagy bennünket. Súlyos tévedés lenne a szerző minden méltatása ellenére örkényi hangulatot, vagy Szathmári Sándor-féle irodalmi színvonalat elvárni a regénytől. Minden erőlködése ellenére Balogh Roland nem tudja átlépni saját és az elsőkönyves szerzők árnyékát, megmarad a sablonosság határmezsgyéjén. Tény, hogy ott viszont berendezkedik és otthonosan mozog.
Már magával a végkicsengéssel is kismilliószor találkoztunk a negédes, jellemzően amerikai mozifilmekben: végül Gábor Gáborsson mellékállásban újságíró lesz, saját rovatot vezet, ahol egyéni módon, tanmesékkel ad tanácsokat a már szexben járatos fiataloknak (például, hogy hogyan lehet tovább kitartani vagy színlelni a férfi orgazmust). Magát az állást a pornós múltja miatt kapta meg, ami ugye igazából nincs is neki. Boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Látszólag teljes happy end.
Vagy mégsem?
Nem akarok ismerős szólamokat ismételgetni, ezért megpróbálom elhagyni az erkölcsi fennhéjázást és a szemforgató attitűdöt, ám nem mehetek el szó nélkül néhány visszásság mellett. A regény szemlélete nem egységes, néhány helyen túlságosan széttagolt. Úgy látszik, hogy már évek óta nincs meg a magyar könyvkiadásban az a „kulturális felvigyázó” attitűd, amely az „átkosban” természetes volt, akár a levegő.
Hogyan adhatnak ki az illetékesek olyan kötetet, amelyben többször szerepel a „farkak” szó, mint egy kutyáskönyvben? Hogyan szerepelhet egy vékonyka nyomdatermékben több tucat egysíkú felnőtt film neve és cselekményváza? Úgymint: „Borotválatlan Jutka és a kukkoló csöves”, „A halálos sliccgomb”, „Az exhibicionista és a kalauz balladája” és nem utolsó sorban a „Szilvi vörösökre lő”. Felháborító és gyomorforgató szellemi szegényesség szervezi a sorokat, s ahogyan mindez végső öntőformába kerül, az úgy vélem, hogy nem méltó a közfigyelemre.
Saját testi tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy nem fér meg a borotvált herékkel az erotika, s mindaz az életvitel, amellyel megismerkedhetünk a regény lapjain, nem méltó a vágykeltő megjelölésre. Sokkal ízlésesebben és választékosabban kellett volna megírni a regényt: a lapokat gusztusos és kívánatos szado-mazo jelenetekkel, gyilokpornóval, vad, embertelen szeretkezésekkel: érzelem nélküli kéjekkel kellett volna feltölteni, hűen a regény mondanivalójához. Ehelyett egysíkú mindig-ugyanolyan egyesüléseknek lehetünk szemtanúi, hasonló párbeszédekkel, mindig ugyanúgy: örökkön örökké.
Ámen!
Hálisten’ létezik még a hitvesi ágy romantikája
Égő Roberta könyvismertetője[2]
Balogh Roland – Pornó és Pornóra, Budapest, Cataracta Kiadó, 269 oldal, 2013.
Az internet megjelenésével hamar szembesültünk azzal, amit az emberi testtel csak csinálni lehet. Lóval, ököllel, szinte már csak hátulról szeretkezünk. A nemi erőszak általános jelenség lett a tévé- és mozifilmekben, a technológiai fejlettségünk ellenére a szexuális kultúránk fájó mértékben aszalódott össze. Ezért mindannyian felelősséggel tartozunk. Éppen ezért figyelek minden, a témába vágó könyvet azzal a sajátos szemlélettel, hogy mennyit használnak, vagy mennyit ártanak a téma szempontjából.
Mit tagadjam, igazán fellelkesített Balogh Roland írása, az íróban még mindmegannyi szellemi kincs rejtezhet, amelyet megéri a felszínre hozni. A regény – leszámítva egy-egy olyan vaskos beköpést, amely eredetét tekintve nem norvég, hanem grúz – szellemileg magas nívójú, egyenletes színvonalú alkotás, amely erőteljesen magán viseli a tudatos konstruálás jeleit. A főhős, Gábor Gáborsson igazi új keletű „eposzi hős”, egy modern lovag, aki testi és szellemi tisztaságát mindenek elé helyezi.
Már maga a regény felütése is posztmodern, konvenciókat kevéssé tisztelő. A főhős hazudni kényszerül baráti körében: a Don Quijote-szerű főszereplő mesél kitalált „élményeiről és tapasztalatairól”: s apránként kiderül, hogy mindezt a szörnyűséges kálváriát fiatal kora óta csinálja. Látszólag telve van élettel, sikeres mindkét nem körében, de mégsem lehet teljes a gyönyörűsége, lesütött szemében pislákol a szégyenérzés és a magányosság.
Ekkor találkozik Vilhelminával, a zöld keretes szemüvegű henteslánnyal, aki kvázi a főhős reciprokaként lép színre: szülei bigott reformátusok, a lány mégis nagyvilági életet él, igazi díva, aki – csak hogy keresetét kiegészítse – a Naprendszer modelljét tartalmazó kartondobozokra fest kék-sárga arapapagájokat egy elkopott, pirosra váltott szőrű ecsettel.
Csak a történet kétharmadánál jutunk el a felismerésig, hogy Gábor Gáborsson valójában szűz – ezt minden bizonnyal valamennyi olvasó hasonlóan gondolta. Ez a drámai tetőpont, ez a posztmodern, irodalmi Zenit tanulságul szolgálhatna valamennyi alkotó számára. Talán a regény legérdekfeszítőbb párbeszéde is itt „csattan el” Gábor Gáborsson és a minden magánhangzót hosszan ejtő Vilhelmina között, a regény 214. oldalán:
„- Gábí-Gábí! Hát mánd’ már él, hógyán széréssélék így, hógy más lányókát csábítász él áz ágyádbá? – s ekkor a mindig vidám Vilhelmina, a zöld keretes szemüvegű henteslány keserves zokogásban tört ki.
Gábor Gáborsson azonnal nem is tudta, hogy mit mondhatna: csak egyvalamihez értett, s az nem ez volt. Karjaival átfogta a lány vállát, majd összefacsarodott arccal mélyen a szemébe nézett és így szólt:
– Vilmuska, annyira kell tüsszentenem… de félek, hogy ha tüsszentenék, bizonyára most azonnal összecsinálnám magamat.”
Ez a drámai pillanat, ez az elvágyódás a vezérmotívum a regényben: Gáborsson tragédiájának alapköve. Igazi hamleti kérdés ez, mint ahogyan az is, hogy a férfi életvitelében a járatlan útra lépjen-e, vagy pedig folytasson tovább mindent ugyanúgy, ahogyan eddig is.
Összefoglalva az eddig elmondottakat: az írás alapkoncepciója – meglátásom szerint – egy „férfi love story”, kevés romantikával és – más írásokhoz képest – sok szexszel, ám mindvégig szigorúan a jóízlés határain egyensúlyozva.
Az írásom vége felé járván éppen itt az ideje, hogy azokat az apró nüánszokat kidomborítsam, amelyek „kiemelik” a regényt a könyvesbolti kínálatból.
Ez a kötet vitán felül az ellentétek és a túlzások aknamezeje, tűzdelve mindazzal a szenvedéllyel és fifikával, amely csak szükséges egy huszonegyedik századi bestsellerhez. Nem vehetjük például adottnak a nemi jellemzőket sem: egyrészt a regény főszereplője, Gábor Gáborsson férfi (Sugar Daddy Jr., Sam Guilcap) és női néven (Vanessa Flat, Ellison Souveñir) is forgat pornófilmeket. Ám nem ez az egyetlen megjelenési formája a nemek közötti emancipációnak: a regényben sokkal gyakrabban találkozhatunk női lelkű férfivel, mint „macsókkal”. Ennek legfényesebb bizonyítéka, hogy a férfi kulcsfigura a regény szerint már leszbikus pornóban is szerepelt háttérelemként (lámpabúra).
Ám nem maradunk férfilelkű nők nélkül sem: a „bunkó, szexmániás állat” attitűd számos jellemzője visszaköszön a lapokról: ennek leggyakoribb előfordulása főleg a hölgyek párbeszéde. Remek lehetőség adódik tehát az egyenjogúsításra – legalábbis irodalmi értelemben, amelyet a szerző Balogh Roland maximálisan ki is használ, s ezért dicséret illeti. Másrészt mélyen meglepett a szerző tájékozottsága a szabadkőműves jelképek kapcsán: mind a körző, mind a szem motívuma szerepel a regényben, igaz, eredeti értelmétől és funkciójától eltérően.
Azonban nem csak a regény filozófiai vetületét tarthatjuk jól kidolgozottnak: túl ezen, a történetfonál minden szála megtervezettségre, összeszedettségre utal, sejteti az írói munka gigantikusságát. Ennek a rendkívüli alaposságnak és precizitásnak köszönhetjük, hogy jól összeszedett, ízében-illatában tényleg modern és újszerű írást forgathatunk, ha nem sajnáljuk a regényre a potom 4500 forintot.
Mindezek az apróságok együttesen teszik igazán életszerűvé, jól olvashatóvá az írást. A regény – akárcsak Joyce Ulysses-e – igyekszik teljes képet adni a regény által körülhatárolt valóságdarabról. Ennek szellemében nem csak Gábor Gáborsson mindennapi életviteléről, hanem pontos „filmográfiájáról” is információkat szerezhetünk. Tényleg csak ízelítőként idézek néhány filmcímet a műből: Faust – Ököllel az ördög ellen, Szűzennyalók I.- III., Állvány és szerelem – franciaórák kezdőknek, The high school sucking, Zsibkatréning Gabival (a Pajorkegyetleni Városi TV saját produkciója), „Pettingelve Magyarországon” teljes sorozata (49 rész), Telefonszipka I.-IV., Lepippantva, Sugar Daddy shows a cum, Sugar Daddy and the vegetables, Helping hands, Glue in the tissue.
Mint fentebb láthatjuk, a regény főhőse igazi nemzetközi karriert futott be: filmjeit a regényben nemcsak itthon, hanem világszerte értékesítik. Ne gondoljuk azonban, hogy az írásban szereplő több mint ötven filmcím megnevezése öncélú szerzői gesztus lenne: véleményem szerint ez csak az ismertség, a jómód érzékeltetésére hivatott. A világhírnév a felsorolt filmek által testesül meg. A főhős – a regényíró szándékai szerint – nem csak az igénytelenebb publikum számára készít mozikat, hanem az igényesebb közönség számára bizony még „művészfilmeket” is gyárt, amelyek irodalmi művek pajzán átirataként definiálhatóak. Ezek nem értelmetlen pornójelenetek, hanem bennük – szorosan kapcsolódva az eredeti regény mondanivalójához – a regénybeli publikum megismerkedhet az adott műkinccsel. Az írásban szereplő „művészfilmek” a következők: Jevgenyij anyagozik, Bánk bántja Melindát, A Morgue utcai pajkosság, Pajkosság az Orient Expresszen, és annak folytatása, a nagy sikerű Agatha Christie feldolgozás: a Tíz nagydarab néger. Ez a gesztus véleményem szerint malasztos elhatározás Balogh Roland részéről: milyen jó is lenne, ha a valóságban is megvalósulna az ifjúság ilyen módon való szocializációja! Csak remélhetjük, hogy a szerző nem csak a képzelet földjén száll síkra a pornó általi ifjúságnevelés ideájáért! Addig is nem marad számunkra más, mint az, hogy a fantázia kozmoszában csodáljuk ezt az eredeti ötletet.
Az írás mondanivalójának mélységéről csak úgy bizonyosodhatunk meg, ha rongyosra olvassuk ezt a „remekművet”, amely kétséget sem hagy afelől, hogy létezik még rohanó világunkban a hitvesi ágy romantikája.
[1] A szerzőnő a Moldovai Katolikus Magyar Hírlap állandó újságírója, és a budapesti székhelyű „Erotika a Keresztény Mozgássérültekért Alapítvány” kuratóriumának elnöke. A szerző 1990-ben végzett az ELTE magyar-néderlandisztika szakán. Legutóbbi, nagy sikerű könyve tavaly jelent meg „2X2 egyszer sem öt!” címmel, amelyben logikai-hermeneutikai módszerekkel bizonyítja be Révész György rendező 1955-ös filmjének logikai buktatóit. A szerző politikai karriert is folytat: a „Magyar Kékszemű Katolikus Férfiak Pártjának” delegált képviselőnője.
Jellemzően polihisztor: többek között lelkes kutyatenyésztő és négy éve özvegy.
[2] A szerzőnő 1960-ban végzett a Debreceni Egyetemen szociológusként, jelenleg főállásban a Parlament egyik vizsgálóbizottságának szaktanácsadója. Emellett sikeres szociálpolitikusként is dolgozik: a Romániai Magyarok Liberális és Ovális Kerekasztalának egyik ülnöke, mellékállásban alkimista és nyíltan szabadkőműves. Több tucat tanulmány és kötet látott napvilágot a tollából. Legismertebb műve az 1978-ban megjelent, tízkötetes szociográfia, „Az anyátok úristenit!” címet viseli és társadalmi rétegekre bontva igyekszik összegyűjteni és rendszerezni országunk területén keletkezett káromkodásokat.