Keletkezési történet: Ez egy 2012-es novellakezdemény volt (készült július 15 és december 18 között, amelyet végül 2024. október 12-én fejeztem be. Az írást a „Júdás Tádé létrája” című novelláskötetembe szántam, de végül a „Zongoraverseny hét ujjra” című kötet darabja lett terjedelmi okok miatt.
- A sajtó alá rendezés körülményeiről
Mielőtt bármit is elmondanánk ebben a pár oldalban – mondjuk, elmondani éppenséggel sok mindent nem szeretnénk –, fontos tisztázni egy dolgot: mi tényleg nem akarunk dicsekedni. Tényleg. Pedig lenne mivel. Tudják, elég nehéz visszafogni magunkat, amikor egy háromkötetes, kétezer-nyolcszáz oldalas remekmű felett állunk, mint az ihletett pék a még meleg, gőzölgő kenyér előtt, amit saját kezünkkel dagasztottunk, formáztunk, megkelesztettünk. De nem, nem hencegünk! Azt majd elvégzi maga a könyv, nekünk nem kell.
Mert mi, a Cataracta Kiadó, nem egy egyszerű kiadó vagyunk. Mi egy eszmét képviselünk, amit leginkább az a rendkívül frappáns jelmondatunk fejez ki: „Kiadói hitelesség – mindenek előtt és utána is, még egy kávéval.” És hát a hitelesség számunkra azt jelenti, hogy sosem dolgozunk eredeti kéziratokkal, mert azokat ki tudja, milyen kotnyeles szerzők firkálták tele, tele hibákkal. Mi idegen nyelvű forrásokkal dolgozunk, mert azokban a hibákat már mások kijavították! A nemzetközi kiadás az igazi! Magyarul? Minek? Sovinizmus? Nem, köszönjük. Mi csak külföldiekkel barátkozunk. Tudják, azok mindig jobbak. Biztosan.
És most jön a különlegesség: ezúttal sem az eredeti kéziratot vettük kézbe, ami valószínűleg amúgy is a kutyája rágcsált rongy volt a sezlon alatt. Ehelyett Csobánkay spanyol nyelvű, 1952-es, diszkréten hiányos kötetét fordítottuk újra – a kiesett magánhangzókat pedig gondosan visszaillesztettük. (Mert az spanyolban ugye fontos.)
- A kiadás előzményei és a sezlon sztori
Ki is volt valójában Csobánkay Gerzson? Egy különc zseni? Egy bohém harcos? Egy politikai menekült, aki következetesen minden rossz vonatra felszállt, amit csak talált? Talán egy szabotőr volt, de a leginkompetensebb fajtából, aki véletlenül mindig az ellenségei mellett robbant fel egy szendviccsel a kezében? Nem könnyű megfejteni. Az azonban biztos, hogy soha, de soha nem volt jókor jó helyen.
Tegyük fel a kérdést: mit várhatunk egy olyan embertől, aki a spanyol polgárháború kellős közepén szalmakalapban sütteti magát a homokdűnék között, miközben körülötte gránátok robbannak? Igen, Gerzson pontosan ezt tette. Miközben mások futva menekültek az életükért, ő egy napozóágyat húzott elő a hátizsákjából, megkeverte a sangriáját és élvezte a kilátást. Állítólag még egy vicces megjegyzést is tett a körülötte robbanó gránátok hangjára: „Ez a zene már csak egy marimba aláfestést kíván!”
Aztán jött a világháború. De Gerzsonra ez sem tett túl nagy benyomást. Amikor a második világháború kitört, ő valahogy épp egy cirkusz közepébe keveredett. Minden normális ember azonnal elmenekült volna, de nem Csobánkay. Ő inkább szerzett egy elefántot – egy cirkuszi elefántot – és azzal lovagolt egészen a frontvonalig. Hogy hogyan? Senki nem tudja. Hogy miért? Még kevesebben. De a legendák szerint az elefánttal utazva, miközben fegyverek dörögtek körülötte, Csobánkay az elefánt tetején ült és rózsaszirmokat szórt szét a levegőben, azt suttogva: „Lehetne ez rosszabb is…”
És mindezt hogy úszta meg egy karcolás nélkül? Ez a legnagyobb talány. Minden más ember rég darabokban hevert volna valahol a fronton, de Csobánkay csak egy laza vállvonással vette tudomásul az eseményeket. Mint az az ember, aki sosem érti meg, miért ég körülötte minden, ő nyugodtan sétált végig a káosz közepén, miközben azt motyogta: „Hmm, talán kicsit túlsütöttem ezt a kenyeret…”
Csak hát, az önéletrajzában szereplő események néha annyira összefüggéstelenek, hogy az olvasónak fogalma sincs, mi történt valójában. Egy fejezetben épp a Himalájában túrázik, hogy felvegye a kapcsolatot tibeti szerzetesekkel – bár a történet felénél kiderül, hogy valójában csak eltévedt az udvarán és a szomszéd kecskéjével próbált filozófiai vitát folytatni. Egy másik fejezetben hirtelen egy tengeralattjárón találja magát, ahol – figyelem! – párbajozik egy újságíróval egy kanálért. Miért? Mert szerinte „egy tábornoknak sosem lehet elég kanala”.
Az ember hamar rájön, hogy Csobánkay valósága és a miénk között van némi szakadék. De talán pont ez az igazi zsenialitása! A könyvben minden mondata egy külön világ. Egy világ, ahol a gravitáció csak egy javaslat, ahol a fegyverropogás aláfestő zene és ahol sosem számít, hogy merre mész, mert úgyis eltévedsz. És talán épp ez a lényeg – nem kell érteni, csak élvezni kell a káoszt, mint egy Salvador Dalí festményt, ahol minden túl sok és épp ezért tökéletes.
Csobánkay Gerzson tehát nem csak egy tábornok volt. Ő egy olyan figura, akire mindenki emlékezni fog – még ha senki sem érti, miért.
- Csobánkay: Egy tábornok, aki mindent túlélt – vagy mégsem?
De ki is volt valójában Csobánkay Gerzson? Nos, nehéz szavakba önteni. Talán egy különc géniusz? Egy bohém harcos? Egy politikai menekült, aki mindig rossz vonatra szállt fel? Vagy egyszerűen csak egy fickó, aki minden fronton rosszkor volt rossz helyen? A válasz: mindegyik egyszerre és valószínűleg még ennél is több.
Az önéletrajz lapjain Csobánkay maga mesél – helyenként teljesen összefüggéstelenül, de az is a zsenialitása része. A spanyol polgárháború sivatagjában szalmakalapban napozott, miközben körülötte gránátok robbantak; a második világháború kellős közepén egy cirkuszi elefánt hátán utazott a frontvonalig és mindezt megúszta egy karcolás nélkül. A könyv minden mondata egy kaland, még ha néha azt sem értjük, miről szól. Pont ez a lényeg.
- Köszönet és hála
Végül köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek a kötet létrejöttében. Különösen Csobánkay özvegyének, aki a sezlon alól előkotorta ezt a művet és elhozta nekünk. Továbbá szeretnénk megköszönni Oltásy Ebmundnak a fáradhatatlan lektori munkát, aki annyira belemerült a spanyol kéziratba, hogy azóta állandóan olézva köszön.
És persze ne feledkezzünk meg magunkról sem, a Cataracta Kiadóról, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Büszkén ajánljuk ezt a kötetet az értő, kulturált és legfőképp rendkívül türelmes olvasóknak!
Cataracta Kiadó – 2012, még mindig élünk