Keletkezési történet: A novella 2010. október 24-től 2010. november 10-éig íródott, egy személyes „élmény” által: a pécsi vasútállomáson hónapokig láttam egy féllábú galambot, amelynek a képzeletbeli neve számomra egy édesanyám által, gyermekkoromban kitalált hangsor volt, amivel mindig meg tudott nevettetni. Érdekesség, hogy az egész novella eredetileg írógéppel íródott, csak később szkenneltem vissza számítógépre.

Posztmodern, angol mese

1.

Egyszer volt, hol nem volt, vollt egyszer egy fiú, akit Prichqou Qouchoud Bahsounak nivtak. A serdülő fiu Észak-Ihászia felséges és végtelen földjein látta meg a napvilágot. Apja, a hetedhét országon hires maharadzsának, III. Zogálashidnak nagyezirje volt, így a fiú a legfelsőbb kasztba tartozott.

Gyermekkorában tejben-vajban fürösztették, sok tudós tanitgattt okos fejecskéjét, sora-fára nem volt gondja. Apja szándékai szerint Bahsou követte volna a nagy felelősséggel járó poszton. E mese nem kisebb szándékkal íródott, minthogy elmondja azt, hogy főősünkbűl miért lett egy olyan galamb, aki a pécsi főpályaudvaron és Mecsek Áruháznál csövezi össze mindennapi beevőjét.

Történt egyszer ugyanis, hogy a király-maharadzsának gondja akadt, s a birodalom férfijainak segítségét kérte, fizetségül pedig nem kisebb „díjat” ajánlott fel, mint saját lányát s fele királyságát.

A felséges maharadzsa szobájából ugyanis éjjelente százszámra tűntek el a félpár kalucsnik, közben persze a királynő, Paranoia Monocyta, – aki megette már a kenyere javát – komoly görcsök közt fetrengett a királyi hálószobábah, s végül a királyság földjeit súlyos aszály sujtotta, amelyet szintén nem természeti erők okoztak.

Sok-sok száz jelentkező akadt, akik dicsőségesen, már-már önmitten ígérgette, hogy megszabadítja a királyságot a bajoktól, de végül mindannyian elbuktak, és fejük karókra tüzve száradt a napon. Minden félre rendű, s rangu ember otthagyta már a fejét, de Prichqou Qouchoud Bahsout, a dicsőséges maharadzsa nagyvezirének legkisebb fiát édesanyja nem engedte: félt az uralkodó haragjától, s erőszakkal záratta be sihederkorban levő fiát akastélyuk legmélyebb pontjára.

Teltek-múltak az esztendők, s a király problémái nem szűntek meg: bár a királyi kalucsni készítők teljes erejükkel dolgoztak, de amit estére megkötöttek, aznnak fele reggelre eltünt: a maharadzsa palotájában már nem fért el semmi más a fél pár kalucsniktól. A királyné sem javult: szörnyű fejgörcseit nem gyógyithatta meg orvos, akármlyen tudós kirurgus is próbálkozott a gyógyitással, kudarcot vallott. Az aszály miatt pedig éheztek az emberek: szörnyű éhínség közepette volt, aki gyökereket, asztallábat, sőt még olyan is akadt, aki Robi rotációskapát fogyasztott el mérhetetlen gyötrelmei közepette.

Úgy tűnt, hogy a királyi család küzdelmei nem szünnek meg, de mindez csak megerősítette főhösünkben a szándékát, hogy segiteni akar, s ezzel megkapja a fele királyságot, és a királylány kezét.

Kényszer pihenése alatt családjuk egyik ma varázslatban járatos tagja felkészitette a rá váró feladatra: megosztotta vele praktikáit, és egy amulettet aggatott a nyakába, amely egy alkalmas pillanatban majd megvédi viselőjét a jetitől.

Bahsou tudós könyveket olvasgatott, s mivel ez mese, azért nem mondhatom, hogy a sötét pincében megvakult, mint a bányaló, hanem csak azt, hogy tanult, s azt mondhatom.

Történet egy napon, hogy édesanyja,a nagyvezir első felesége, ugy ment el otthonról az istentiszteletre, hogy fia börténét elfelejtette bezárni. Bahsou nem olyan fim volt, aki nem élet a leketőséggel, s egy alkalmas pillanatban elszelet otthonából, hogy a király szolgálatába szegődhessen.

A királyi ppalotában tisztességgel fogadták, mivel őt nem, csak apját ismerték, ezért előkelő idegennek kijáró tisztelettel fogadták.

A maharadzsa, III. Zogalashid most is fél pár kalucsnibn járt-kelt a palotájában, s szörnyű mérges volt szerencsétlensége miatt. Elmondta, hogy a nem jár sikerrel, akkor fejét veszik, és karóra tüzik a többi delikvens mellé.

Kezdetben a király eltünt kalucsnijainak ügyével szeretett volna oglalkozini Priohqou Qouchoud Bahsou, a mahadarzsa nagyvezirének legkisebb fia.

Kérdezősködött a városban, kiváncsi volt arra, hogy hátha tud valaki valamit az elveszett kalucsnikról: ezért álruhát vett fel, majd meglátogatta a város legfőbb bünbarlangjait, és válogatott gonosztevőket faggatott ki a maharadzsa elveszett kalucsinijairól. A marcona bünözök közül senki sem tudott az elveszett ruhadarabokról, és nevet sem tudtak mondani, aki tudhatta volna.

A nagyvezir legkisebb fiat szomoruan pattintotta a lemezjátszóba Meat Loaf best-of cédéjét, majd gondolkozni kezdett: ez aránylag nehezen ment neki, mert gyermekkori diszlexiája miatt állandó kekszevési kényszer vett erőt rajta. Végül is arra jutott, hogy ha szeretne utánajárni a király elveszett kalucsnijainak, mesteréhez és tanárához, a messze földön hires Varázslóhoz, Uterus Testishezkell fordulnia, aki rabsága alatt is felkészitette a rá váró megpróbáltatásokra, valamint jetivédő amulettet is készitett számára.

A híres mágus messze a várostól, a Gúlaerdőben lakott, szerencsére a főtérről királyi helyijarat indult Gulaerdő-Galgaguta utirányonát egészen Herédig.

A buszon aztán copfos szkinhedek menyasszonnyá akarták tenni főhösünket, aki életében először kecses kardtánccal lekaszabolta a majdnem-bőrfejüeket, akik zaklatni akarták. Bahsou még ellenőrt is kapott a nyakába, aki – miután mehallotta föhősünk nevét – egész egyszerűen bebújt az egyik ülés alá, majd elő sem jött amig Galgagutára értek.

A Gulaerdőben aránylag aztán hamra feltálálta magát Bahsou. A környék fővarázslója éppen a pohár fenekére nézett, s éppen apácahátsóvál valtoztatta volna kijózanitani kívánó segédjét, ha éppen tudta volna, hogy mi is az az apáca… Így mindenesetre csak akkorát rugott a pimasz segéd szebbik felébe, hogy a megrémült lótifuti elkészítette a „Szemet és szenet zsírozni szigorúan tilos!” táblát a bejárat elé:

Az egyre inkább részegebb és részegebb Uterus Testis – akinek nincs köze a latinokhoz, csupán e mese egyik írója előtt fekvő anatómiai szótár súgja ezeket a képtelen neveket – megvakarta szemöldökét, amikor főhösünk, Pricqou Qouchoud Bahsou hangosan ilyenformán köszöntötte:

– Adjon isten öregapám!

– Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál! Mi járatban errefelé fiam?

A fiu emlékezett rá, hogy az öreg mágus gondozta és tanitgattá, amikor börtönben sinylődött, de Uterus erre nem emlékezhetett, nmert maga-magának súlyos agyér-elmeszesedése volt. Ennek sulyos esete volt, az, amikor összecserélte a varázsigéket praktizálása közben. Történt nem is olyan rég, hogy egy házaspár gyermekáldásért fordult Uterushoz, aki tévedésből aznapát termékenyitette meg: hat kismalaccal.

Bahsou most is tudta, hogy nem mondhat bonyolultabb mondatokat az öregnek, mert ugyis elfelejeti, ezért így kezdte mondanivalóját:

– Öregapám,a király folyamatosan fél kalucsniban jár, mert valaki az éjjel soránn ellopja tőle azt. A tanácsodat jöttem kérni, hogy mit tegyek?

Az öreg megvakarta a fejét. Mivel nemcsak alkohol, hanem fél gramm metamfetamin is volt a szervezetében, ezert aztán tényleg a mesébe illő módon így válaszolt főhősünknek:

– Drága fiam, Kukszkám! A királytól nem kközönséges ember lopja el a kalucsnijait, hanem egy tündér. Ö mihely megjelenik, álmot bocsát az Őrzőre, és egész egyszerüen ellopja a kalucsnikat.

– Öregapám! Azt tudta-e, hogy ez tulajdonképpen Vörösmarty Csongor és Tündéjének a zanzásitott változata? Ha ez lenne a helyzet, akkor olyan sulyos anomália állna fent, mintha az AC/DC énekelné az „I was made for lovin you”-t, amely tudvalevőleg egy Kiss szám.

Az öreg varázsló izzad a mérhetetlen sok kemikáliától, de látszott rajta, hogy töri a fejét a megfelelő megoldáson.

Végül megszólalt:

– Hát akkor Kukszikám, szépen kimész este a királyi hálószoba elé, és megfigyeled, kikémleled, hogy ki lopta el a királyi kalucsnit!

Ezután válás reakciót sem hagyva elvágódott a földön, majd saját hányásában fetrengve, angyalalakot készitett. Bahsou örült a bölcs tanácsnak, majd látva a nem mindennapi helyzetet eloldalgott a Gulaerdőből.

2.

Visszatérfe a palotához már estelegett az idő, s az ifju Prichqou Qouchoud Bahsou éppen a lefekvés előtt érkezett vissza a helyijárattal. Mint megtudta, szülei már keresték, de mint hivatalos királyi feladattal megbízott követet, nem érheti bántódás.

Kert a királyi kigcstárnoktól egy kardot, némi élelmet, és egy varázsgombával töltött tarisznyát felékszülve arra, hogy az idegen után megy bármi is történjen vele ezen az estén.

Egy jó fertályóra mulva csendesedett el a királyi hálószoba: a királyné sohasem aludt mélyen, inkábbcsak szendergett: fejgörcsei nem engedték neki, hogy nyugovóra térhessen. A király ellenben nyugodtan, felelősségteljesen szundított.

Egészen éjfélig nem történt semmi különös, csak a maharadzsa által elfogyasztott káposzta dolgozott benne, s hangos és szagos illóolajok formájában távozott el a szobában, ott, hol főhősünk Bahsou is tartózkodott.

Éjfélkor azonban különös, és megmagyarázhatatlan dolog történt: egy kkülönleges, és felettébb tetszetős, hármincméteres óriás szaggatta le a királyi palota tetőszekezetét, és egyetlen ujjpöccintésével megölte a királyi hálót védő testőrséget. Az utolsó életben maradt ember egy apró zsákba kötötte a félpár kalucsnikat, majd ő is egypillanat alatt történelemmé vált. Főhősünk, Prichqou Qochoud Bahsa félelmébnn az egyik oszlop mögé bújt, majd önmaga äá piszkitott. Félénken figyelte, hogy a monstrum hogyan veszi ormótlan tenyerébe az előzőleg összekötött zsákot, majd hogyan távozik a helyszínről. Utolsó pillanatban felkapaszkodott az óriás nadrágjára, majd hátranézve még láthatta, ahogya az óriás elvonultával a halálra vált udvaronc-sereg nekiáll a palota helyreállításának, de úgy, hogy a királyi pár még alszik.

– Hát ezért nem tuähatott senkisem az óriásról! Minden helyreállítottak reggelre!

Az óriás hatalmas, hétmérföldes csizmájával gyalogolt a végtelen messzeségbe már réges-régen elhagyták a király földjét, de még mindig mentek. Az óriás hangtalanul gyalogolt a semmibe, s a menetszél kínozta főhősünket, ő aonban hősiesen kitartott, s nem engedte el az óriás nadrágszárát.

Egyseer aztán egy hatalmas építmény elé érkeztek, amelytől Bahsouban meghűlt a vér. Falai kősziklákból épültek, és olyan silárdnak látszottak, hogy még a fenséges mahandzsa seregei sem tudták volna elfoglani az idegen épitményét. Maga a kalyiba nem tünt jol kidolgozott szerkezetnek, szegényes külsejét csak tovább erősítette a benti látkép: kopottas székek, régies faragott asztal, s egy otrombán kiképzet ládikó fogadta a belépőt. Az egyetlen, ami meglepte Bahsout, hogy a berendezés tizszerte nagyobb volt, mint amelyet megszokhatott gyermekkorában: ő még a székláb feléig sem ért fel.

Az óriás, miután letelepedett hatalmas ülőalkalmatosságára, töltött az asztalon levő gigászi boroskancsóból, annyit, mint a felséges maharadzsának, a földi istenségnek III. Zogálashidnak királyi borospincéjének valamennyi hordójában megtalálható. Az óriás egyébként nem titkolta sokáig, hogy miért is rabolja el a király kalucsnijainak fél párját: a borba áztava a kalucsni hatására különleges illat szállongott a hatalmas csarnokban, majd a harmincméteres behemót egy pillanat alatt keresztbeállt szemekkel, és folyó orral borult az asztalra.

Prichqou Qouchoud Bahsou, a király nagyverizjének legkisebb fia rögtön rájött a rejtély megoldására:

– Tehát fűszerként használja az óriás a kalucsnikat! – ez azért is állhatta meg a helyét, mert közmondásos volt a király lábának zamata, sőt azt is beszélték, hogy egyszer egy koldust dobott meg a zoknijával az uralkodó, s a szerncsétlen kéregető azonnal szivszélhűdésben elhalálozott. A király leghűségesebb embeei rettegtek attól a „kegytől”, hogy meg kelljen csókolni a maharadzsa lábát: ez azonnali – jobbesetben csak ideiglenes – vakságot jelentett.

Bahsounak azonnal döntenie kellett, hogy mit tesz: nekiront-e az óriásnak, vagy pedig fortéllyal oldja meg a helyzetet. Ő nem volt olyan ember, aki megilletődik egy harminmmétees gmhiáttól, rögvest cselekedni kezdett. Első lépésként az óriás nadrágszárán felkapaszkodott, egészen a benemót hajáig. Kardjával a magasra nőtt ember orrát bökdösve szája kinyitására kényszerítette. Amikor a behemót engedve az erőszaknak kitátotta hatalmas palotányi száját, Prichqou Qouchoud Bahsou, a királyi nagyvezir legkisebb fia beleu rot a fenevad ajkai közé. Bár sok veszély közt kellett helytállnia, az ifjú csak a jutalmára, a királylányra gondolt. Mérhetetlen bátorsággal a királyfi egészen a nyelvcsapig merészkedett be az óriás torkába. Ott aztán a tarisznyányi varázsgombát a behemót torkába öntötte, és megfejelte meg a magánál levő – kisebb mennyiségű – heroinnal is, amelyet szintén magánál tartott, ha éppen valakit börtönbe akart záratni. Az óriás meglepetten ébredt fel borgőzös álmából, torkában a megszorult drogokkal. a nagyezir legkisebb fiának csak párat kellet még a nyelvcsapba szurkalni ahhoz, hogy a haramia kinyissa végzetes száját, amelyben mar jópár ember lelte végzetét. A nagydarab rabló aztután megpróbálta borral leöbliteni végzetes vacsoráját, azonban a heroin miatt nem voltak tisztak a cselekedetei, s az éppen a szoba másik felében levő hazimozirendszert vélte ellenséges katonáknak, s rettentő ökleivel ripityára törte a drága miskulanciát. A gép azonban áram alatt volt, s a behemot szíve utolsót dobbant.

Főhősünk nem sokat tanakodott magában az eseményekről: önmagára kapta az óriás hétmérföldes csizmáját, majd amikor nem fért el benne, akkor taxit hívott, amely egészen a királyi palotáig vitte: a fizetéssel egészen úrias volt, azaz akárcsak a gazdag emberek, úgy ő sem szeretett fizetni. Egész egyszerűen egy közeli sikátorba, lépcsőnázba kérette a taxit, majd amikor a megadott címre értek, egész egyszerüen türelemre intette a taxisofört, majd 6-8 évet várt a fizetéssel, s a biztonság kedvéért eloldalgott a külváros labirintusában, s egyenest a palotába ment.

A maharadzsa, III. Zogálashid most már kedvezőbb arocszínnel, valamint sokkal jobb idegállapotban várta főhősünket, Prichqou Qouchoud Bahsout, a felséges nagyvezir legkisebb fiát. Az uralkodó elmondása alapján Bahsou megtudta, hogy elmente óta nem tűnt el további királyi kalucsni. A felséges király homloka azonban a gondok hatására elfelhősödött. Fenséges ajkaival előbb böffentett egy kevéssé halkat, majd a következőket mondotta:

– Édes fiam, Lalikám! Légyszíves vidd már ki a szemetet, mert most lesz a Milan – Real Madrid futballmeces, amit meg akarok nézni…

A király környezetében már mindeki megszokta fura mondatait, amelyet a megélt izgalmaknak tudtak be. Néhány másodperc után a fejedelem uj erőre kapva megköszönte az átélt megpróbáltatásokat a királyi kalucsnik érdekében, majd méltattta Bahsou családjának érdemeit a seprőkötésben, s végül a király a második feladatra kérte fel Priohqou Quochoud Bahsout, a királyi nagyvezir legkisebb fiát:

– Ügyes vagy, fiú! A feleségem, a maharadzsána Paranoia Monocyta, fejfájása miatt nem képes ellátni házastársi kötelességeit, sőt még aludni sem képes. A birodalom legjobb orvosait kértem fel a gyógyítására, akik MR és CT felvételek után agyrákot állapítottak volna meg, ha éppen nem mesében lennénk.

Most persze csak a maharadzsánának a hányását kell pucolgatni a padlóról, s azokat a büdös gyökereket kell mindig főzni a hálószobába, amelyektől meg a disznótrágya is jobb állapotban leledzik az orrban. Megbízlak tehát, hogy gyógyítsd meg beteg házastársamat, külünben a fejed karóba kerül!

A fenséges király ezután meztelenül kézen állt, majd elénekelte, a „Most a rosszlányok fonják be a hónaljszőrömet” című örökzöld dalt, amely arról attól örökzöld, hogy királyi rendelet alapján minden átiratkor zöld pergamere kell lejegyezni.

3.

Prichqou képtségbeesetten távozott a palotából, egyrészt a királyi fegyverzet látványa, másrészt a rá kiszabott feladat sulya miatt lógatta az orrát.

– Na, most kellene valami mesebeli fordulat! – mormogott magában.

Véigipörgette elméjébena lehetséges mesebeli sablonokat, de nem talált a helyzetnek megfelelőt. Jobb híján ismét a bölcshöz akart menni – haza nem mehetett. Hosszasan töpött és rengett, majd felült a Gulaerdő-Galgaguta- Heréd buszjáratra – pénze ugyanis nem volt – igy hamuban sült spacecakekel fizetett a buszsofűrnek, aki már menet közben elkezdte a vicces torta fogyasztását, így a tervezett három fertályórás buszút tizszerte hosszabbá vált. 6. ‘

– Szép kis mese, mondhatom! – kezdte rögtön a bölcs, amikor meglátta főhősünket – Itt mindenki csak szív meg repül: olyan ez, mint egy ORFK-s, drogellenes plakát. Kezd az egésznek tanmese érzete lenni. Most mondd meg, milyen író az ilyen, aki semmi újat nem tud gegelni, csak mindig munkát adna a Leo Amici alapitványnak!

Uterus Testis, a környék hires, ámbátor agyérelmeszesédben szenvedő varázslója éppen egy „Romáknak hegedülni szigoruan tilos!” táblát készitette el félhülye, púpos szolgájávval. Közben a körnékbeli gyerekek ellepték boszorkánykonyháját, most éppen egyikük felfedezte a szoba sarkában leledző csontvázat. A többi, mihorm meglátta a nem mindennapi tárgyat gyermeki vehemenciával kezdte el az idegen dolog rongálását: a nagy kalapálás miatt a mester csak néhány perc múlva vette észre a fiatalokat, s erelyes hanggal kikergette őket a mühelyéből. A gyerekek aztán kint játszottak. A varázsló, amikor meglátta a csontvázát gyatr a állapotban, oroszlánbőgésszerüen elkiáltotta magát:

-Ti büdös kölykök! Melyikőtöknek kellett Samu singosontja!

Ezalatt Prichqou Qouchoud Bansou, a fenséges maharadzsa nagyvezirjének legkisebb fia kivárta a sorát, és finál-lét ivott.

Amikor a bölcs kidühöjgte magát, főgősünk felé fordult, és dühösen arra kérte, hogy mondja el jövetele célját ismét:

– Kukszikám! Már megint itt vagy? Mit akarsz itt, te kocsirakománynyi cefre?

– Öregapám! Tudja, a királynőnek súlyos fejfájsai vannak, ami miatt nem tud teljes életet élni. Tudna nekem segiteni?

– Hát tudni tudnék, de mond csak Kukszikám: miért érne meg ez nekem? Ja, és egyébként szerencséd, hogy öregapádnak szólitottáll! Mit szeretne érte, öregapám? Mit kivánna a segitségéért?

– Milyen segítségemért? – kérdezte a bölcs.

– Hát tudja… a királynő fejfájásának elmulasztásáért.

– Milyen királynő? Milyen fejfájás?… Kukszikám: beszélj már értelmesen.. nem értek semmit sem.

– Tudja… – s Bahsou ráhunyoritott az öregemberre.

Az hirtelen összereezent, majd folytatta:

– Persze… Nos, ha segiteni akarsz nekem, akkor hozd el az örök élet Vörös tulipánját a Haranghegy legveszélyesebb barlangjából, amelyet a nyolcfejű, acélkarmairól híres, középfülgyulladás őriz… s mellesleg a neki még medvéje is van… úgyhogy nem sokat hall.

– Talán a medvének van középfülgyulladása… – javította volna ki Prichqou, azonban a közbeszóásért kapott csorba bögre meggyőzte a bölcs igazáról.

Hosszas gondolkodás után ugy látta, hogy ez a feladat számára teljesít hetetlen, s inkább kompromisszumos metoldást kínált a vén bölcsnek:

– Öregapám! Tudja, nem ettem én meszet, hogy elmenjek a Haranghegyre, s megküzdjek a nyolcfejű, acélkarmu barnamedvével, akihek ráadásul még középfülgyulladása is van, s ettől még jobban bedühödött… Mit szólna inkább, ahhoz, hogy ha rendelnek két lányt magának Kecele őrgróftól egy pár órácskára, s azokkal aztán ugy érezhetné, hogy öröké él…

– Az öreg látszlólag nem válaszolt a kérdésre, csak meredetem nézett maga elé. Néhány másodpercnyi csend után Uterus Testis, krákogott néhányat, majd ezt kérdezte főhősünktől:

– Kukszikám! Olyan hülye neved van… hogyan kaptad?

– Öregapám! Az én nevem jelentésének igen hosszu sora van… születésemkor az apám – előre ivva a medve bőrére – kapatosan érkezett a szülőszobára, s anyám éppen vajúdott velem. Nagy fájdalmai közepette kiáltotta ezt: „Prichqou Qouchoud Bahsa!” azaz „Vása, hogy terítene el nyakig a lótrágya!” A bába, teljesen önkényesen adta nekem ezt a nevet, ugyanis a királyságban törvényben van az, hogy a gyermeknek a köldökzsinor elvágása előtt kell nevet adni, s a bába kissé elhamarkodva anyám híressé vált mondata után vágta el a köldökzsinórt, s így aztán végül ő nevezett el…

Uterus Testis nagyot nevetett a vicces történeten, magd szintén révületbe esett,s néhány másodpercnyi silencium után igy határozott:

– Hát jó! Ha indba szállt a bátorságod, akkor szerezz nekem két nőt:

Egy szőkét és egy vöröset Kecele őrgróf kuplerájából… Ha ezt megteszed, akkor megosztom veled a királyné fejfajásának titkát, s akkor sikeresen teljesítheted a második feladatot is.

Bahsou örömmel ráállt az alkura, majd elindult, hogy teljesitse az alku ráeső részét.

A szuttán városában könnyedén rátalált Kecele őrgróf piroslámpás házá

ra., majd ismét felült a Gulaerdő-Galgaguta- Heréd buszjáatra, ahol é

ppen hét jódlizós bányásztörépe próbált egész uton. Az eten „/-

Uterus Testis örömmel fogadta a magával hozott két lányt, majd hflgšáb

s „beszélgetés” után szélnek eresztette a duót.

Prichqou Qouchoud Bahsou, a felséges maharadzsa vezirjének legkisebb fia türelemmel vártaki, amig a bölcs kikászálódott bodegájából. A bölcs most is rosszkedvű volt, annak ellenére, hogy erre semmi oka sem volt. Amikor Bahsou megkérdezte, hogy miért olyan rosszkedvü, a bölcs rossz hangulatban rázta a fejét.

Bahsou erre csak a fejét rázta., meg sem próbálva elmagyarázva az öregnek a nelyzetet. Az öreg arra sem emlkéezett, hogy mit ígért a koránt sem mesebeli feladat teljesitéséért, azonban Bahsou emlkékeztette.

-A királynő feje attól fáj, hogy hallása olyan éles, mint a kutyáé. Egyszerűen meg lehet oldani a helyzetet: csak százas szöggel piszkálják meg a fület addig, amig nem csillapodik a fájdalom.

Bár Prioqou Qouchoud Bahsou nem tudhatta, de a nyájas olvasó, már igen – különben mit ér a szerző intenció? -, hogy Uterus Testis most sem arra a kérdésre válaszolt, amire kellett volna. Történt ugyanis, alig egy héttel ezelőtt, hogy egy falubeli fordult a csodadoktorhoz fülfájással, fokozódó fájdalommal, és az egyensuly elvesztésével. A bölcs akkor – botor módon – beöntést rendelt el a megrémült helybelinek, amelyet maga a helybeli méltóság, Szükség nagyúr végzett el. Bár a fülfájdalom nem múlt el, de azóta elmondhatjuk, hogy az illető széklete összehasonlíthatatlanul jobb állagu, mint az invazív beavatkozás előtt.

Egy szó, mint száz: a bölcs erre reagálva közölte egyik hasonlóan értéktelen ötletét, ezt azonban Bahsou és maga a maharadzsa sem tudhatta.

Ebben az esetben ugyanis a maharadzsána állapota – meglepő modon – de javulni kezdett: a királyi felcser ugyanis tenyérnyi fülzsírtcsomót távolított el a nő füléből, amelyet aztán a királyi varázslóknak adtak, bízva a különleges alapanyag varázserejében. A királynő viszont olyan jól lett, hogy még aznap kivégeztetett négyszáz oroszlánt és öröm-ünnepet űletett a birodalom egész népével. Anyira folyt a bor, hogy még a koldusok is nemes nedüt kaptak abba az edényükbe, amelyben alamizsnájukat gyűjtögették. Az öregasszonyok részegségükben félmeztelenül ródliztak a királyi palota előtt, s a katonák fordítva ülték meg a lovaikat. Három nap s három éjjelen át tartó ünnepség után, a már jobb kedvre derült király ismétm magához hivatta Pricqou Qouchoud Bahsout, a maharadzsa fővezírjének legkisebb fiát, s ezt mondotta neki:

– Édes fiam, Bahsou! Az első két próbát sikeresen kiálltad, s már csak egyet kell elvégezned, hogy tied lehessen a leányom keze, s a fele királyságom. De jól vigyázz! Ez a feladat a legnehezebb, s ebbe lehet hogy a fejed kerülni! Ha itt elbuksz, a fejedet karóba huzatom, és minden nap kelet felé fogsz nézni.

Hitte is, nem s ezt Bahsou, de nem volt ötlete arra, hogy hogyan akadályozhatná meg a király földjeit már évek óta sujtó aszályt.

4.

Prioqou Qouchoud Bahsou ismét szomorkodva nézett az ég felé, nem tudván, hogy mit tegyen. Sokáig hányta-vetette magában, hogy mit is kellene tennie, de semmi sem jutott eszébe. Végső elkeseredésében ismét mesteréhez, Uterus Testishez fordult. Felült varázsbuszára, amely a Gulaerdő-Gagaguta-Heréd utirányon küzlekedett, azért, hogy meglátogassa mesterét.

Már sötét este volt, amikor odaért a jól megszokott hához. Nem tanakodott sokáig magában, rövid kopogás után belépett az tón. A bölcs éppen amelyen halgatott valakit, akit főhősünk nem látott. Uterus szolgája szintén tanácstalanul forgatta a fejét, de senkit sem látott, csak egy erőtlen hang hallatszott a szobában. Látszólag senki sem vette eszre, hogy Bahsou belépettt a bodegába.

A „bölcs” azonban asztalra könyökölve hallgatta a láthatatlan entitás

siráimait:

– Képzelje bácsi! Anyukám adott egy olyan köpenyt, amellyel láthatatlanná tudok válni…most meg nem tud megtalálni! – vált pityergőssé a cérnavékony germekhang.

A bölcs motygott valamit, majd komótosan felkelt az asztaltól, s a kotyvalékaihoz ment. Ráérősen kivett egy üvegcsét, majd a hang forrása felé nyujtotta. Amaz rövid tanakadás után elvette, majd – a hangok alapján eghuzamra kiitta a tartalmaát. Néhány pillanattal később levetette a köpenyt – melege lett – s egy hatévesforma, szöszeke kisfiu látszódott: egészéges, akár a makk, és sirós, mint egy csecsemő.

Uterus csak most vette észre hogy vendége érkezett. Vészjóslóan morgott magában köszönés gyanánt, majd nagy, kék szemeivel Bahsoura nézet :

– Kukszikám! Mit akarsz, te kutyacsecsü? Ha még egyszer itt talállak, akkor tulkokat fogok a sarkadra kötözni, akik miatt égnek fogod mutogatni a tíz körmödet!

Közben a kisfiu leült az asztr másik végére – pont szembe a varázsló segédjével, aki ráérősen piszkálgatta késével a körmeit. Bahsou nem volt az az elveszett gyerek, így rögvest megfelelt a bölcsnek:

– Öregapám! Nagyon nehéz most a szivem! Egyrészt a nikotin miatt magas a vérnyomásom, másrészt a király nagyon nehéz dolgot kívánt tőlem: azt kívánja, hogy szüntessék meg az évek óta tartó aszályt a birodalomban.

A bölcs homloka elkomorult án megjelentek a gondterheltség redői.

– Édes Kukszikám! En nem tudok esőt hozni, ehhezn még az én erőim is kevesek… Bárcsak tudnék segiteni, de sajnos ehhez kevés még az én hatalmam is…

Néhány percid döbbent csend honolt és matatott a félhomályban, majd egyszerre a megmentett kisfiu hangja hatölt parittyaként az érintetlen csendbe:

– D hát ez nem nagydolog! Édesanyám a kelet legnagyobb halottmosója, és bármire képes, hiszen az egyik kuncsaftjánál rengeteg varázseszközt és varázskönyveket talált. Az egyetlen kikötésem, hogy ne szólalj meg, ha velem jössz. Majd én beszélek.

Aznap már sötét este volt: ugy döntöttek tehát, hogy nem kelnek utra a rengetegen át a Keleti Halottmosó Asszonyhoz, inkább felségesen megvacsoráztak. Miután olyan jól laktak, mint a duda, Uterus Testis megágyazott nekik szalmán, és álomra hajtották a fejüket.

Hajnalban ugy döntöttek, hogy elindulnakd A hold még magasan az égbolton járt, s a fáradt vándorok elmondhatatlan rengetegen keltek át, mig három napon és éjen át tartó vándorlás után elérkeztek a Keleti Halottmosó Asszony háza elé. Az asszony még nem volt otthon, igy mindketten nyugodtan felfrissithették magukat Sprite-tal, és elszivhattak egy tömésnyi pipadohányt.

A kisfiu ügyesen megszervezte a bevonulásukat:

– Kérlek, hogy vedd fel a láthatatlanná tevő köpönyeget, s maradjcsendben, különben édesanyám apró cikkekre gzabdal majd, hiszen tuddmeg ő a híres Keleti Halottmosó Asszony! Azért segítek neked, mert a mestered, Uterus Testis tekilával kikurált a láthataatlan köpeny depressziójából.

Egy szót se szólj, hiszen ha csak egyet pisszentz is, édesanyám azonnal bebalzsamoz egy köcsög aludttejjel. Csitulj hát jó Bahsou!

Prichqouu Qouchoud Bahsou félelemmel teljes lélekkel lépett be a Keleti Halottmsó Asszony lakásába, s hamar felövezte magát a láthattlanná tevő köpönyeggel.

Már jócskán besötétedett, amikor a vén boszorkány hazaért. Ruhája kopottas, piszkosszürke szinü volt, s mocskos arcán rusnya bibircsókok, meredeztek az ég felé saját szentségtelen mivoltukkal kérkedve.

Karvalyorra és gülüszeme gyanakvóan nézett körbe a lakásban, majd amikor meglátta saját, elveszettnek hitt fiacskáját, arca megenyhül vonásokat mutatott.

– Ulikám! Hát végre itthon vagy? – s széles, fogatlan mosoly közepette megölelte sajat vérét – Hol csavarogtál már megint?

Ulika látszólag mit sem töröődött kedves édesanyja aggodalmaival, inkább csak unottan pöfékelte az olcsó Pannónia dohányt meggyfapipájából.

– Jajjhaggyámá mutter! Csak felvettem a láthatatlanná tevő köpenyt, és elfelejtettem, hogy hol vagyok… és ha már nem voltam itthon, akkor sejtheted, hogy suliba sem mentem.

A Keleti Halottmosó Boszorkány kedvesen felkrágokogta torkából a slejmet, majd kecses nőiességgel a falon függő, piszkos tükörre köpte.

– Akkor ezt megbeszéltük. Ugye eszünk valamit? – nógatta a fiát.

– Persze mutter! Rágd a kefét… bár azt már tegnap a mult hónapban megettük. – nevetgélt Ulika, a most már kicsit sem elveszett fiucska.

A boszorkánynak tűnő halottmosó asszony elmondásából kiderült, hogy minap éppen a plasztikai sebésznél kért időpontot, és egyeztető tárgyalások is folytak: a plasztikai sebész jobban bírta a strapát, minta helyi fogorvos. Az ugyanis olyan rosszul lett, amikor az asszonykát szemrevételezte, hogy elhatározta, hogy inkább betömi a saját szemgödreit amalgámmal, nehogy még egyszer látnia kellene ezt a satrafát. A mostani plasztikai sebész illedelmesen a patológiára akarta utalni, mondván: arra a pár évre-évtizedre már minek felvágni ezt a krokodilbőrt.

A fiú mindvégig illedelmesen hallgatott, csak akkor lett kisség pirosabb az arcbőre, amikor anya a láthatatlanná tevő köpeny felől érdeklődött.

– Szétszakadt. – mondta halálos nyugalommal Ulika. – Ezért nem hoztam haza. Feleslegesnek tartottam cipelni.

A láthatatlan tárgyak már számtalan bosszúságot okoztak a családnak. Történt egyszer ugyanis, hogy Ulika édesapja – vagy inkább a Keleti Halottmosó Asszony már meghalt feje – erősen a láthatatlan biciklit vitte el a helyi borozóba menetelhez, ami persze általános megdöbbenéshez vezetett a faluban. A lényeg azonban nem ez: késő éjszaka, amikor már jobb lett a hangulat, a vendéglátó ipari egységben lévők között kialakult egy versenyforma – két bor között természetesen -.

Ennek lényege, hogy a kocsma apraja-nagyja felmegy a dombocskának is kicsi Gömör-hegyre, és amikor késznek érzi magát, akkor a dombon lefelé jól meghajtja a kerékpárját, majd részegen élvezi a pár másodpercnyi lebegést, majd jól élvezkednek. Ez azonban nem ment ilyen könnyen. Ulika Apjának, aki tudvalevőleg láthatatlan járművel érkezett a helyszínre. A kocsmatöltelékek nem sokat tanakodta a dolgon, néhány másodpercnyi keresgetés után felültették az egyikük biciklijére, s jól megtaszajtották. A dolog terv szerint történt: tekerés, huppanás, majd bukás és nehéz felkelés.

A gond ott történt, amikor a kapatos férfinak eszébe jutott, hogy ő a felesége láthatatlan kétkerekűjével érkezett. Mondom: jól rátöltöttek, igy nem is akadtak háborodtak fel a dolgon, mikor is Uli apja kerékpárfogását imitálva indult el hazafelé, mintha maga mellett tartotta volna a miskulanciát. A ház elé érve bekopogott felesége ablakán, majd miután a megdöbbent boszorkány kijött a kapun, a kezébe akarta nyomnia nem létező kerékpárt.

A Keleti Halottmosó Asszony nem is lepődött meg, és nem kezdett el vitatkozni. Egy szó, mint száz: a férfi eddig nem is volt hajlandó bemenni a házba, amíg az asszony nem veszi át tőle a nagy semmit. Állítólag bent a lakásban még megkent megának egy zsíros kenyeret, és kiment a tisztaszobába, ahol is az ablakra hitte azt, hogy láthatatlan tükör, aztán visszatért a konyhába, s a zsíros-kenyérre borulva aludt el.

Így tehát a Keleti Halottmosó Asszony nem is faggatta tovább fiát, amikor a füllentett a láthatatlan holmirol. Az asszony abszolút szaglása révén megkérdezte még fiát:

– Pfuj, de büdös szagot érzek. pukiztál fiam? – ettől Bahsounak rögtön megállt a szíve, hiszen útjuk egy trágyakupacon át vezetett, s ő pontosan a közepébe lépett.

A kiskölyök alaposan felkészült a hazugságból, és kivágta magát a szorult helyzetéből:

– Édesanyám! Csukja be a száját, mert huzat van. – majd kapsz egy akkora frászt, hogy furulyázhatsz majd a maradék fogaiddal – okította fiacskáját a Keleti Halottmosó Asszony.

Szó szót követett, majd leültek a tévé elé, és a macskát a vasalóval noszogatták ki a házból.

Már éjfél körül járhatott az idő, amikor Ulika úgy gondolta, hogy megkisérli a lehetetlent megtudja az országot sujtó aszály titkát. Sunyin, aljas módon várt addig, amíg édesanyja félálomba merül, s úgy intézte, hogy a Keleti Halottmosó Asszony fejet ölébe helyezze. Uli simogatta-vakargatta a kopaszodó asszonyt, s borzas, hajzsírtól ragacsos hajkoronát csókjaival illette. Két fertályóra múlva a munkában megfáradt asszony szuszogni kezdett. Uli sem volt rest, és egy erőteljes mozdulattal belemarkolt a csoroszlya hajába, s egy erő agresszív mozdulattal kitépett egy marék hajat. A vén Halottmosó földöntúli sikollyal ébredt fel álmából, s akkorát kiáltott, hogy zuhogni kezdett az eső, és orkánerejű szélvihar fútta-döngette az ócska bodegát.

– Te idióta pokolfajzat! Miért rángatod te a hajamat? – dúlt-fútt a Halottmosó Asszony.

Ulika ájtatos hangon válaszolt, s összehúzta testét is az anyja előtt.

– Jaj! Édes, annyira rosszat álmodtam! …

Itt azonban egy hiba csúszott a jól összerakott tervben, hiszen Ulika, a vén Keleti Halottmosó Asszony egyetlen fiat elfelejtette azt, amit kérdenie kellett volna az anyjától. Azt nagyon jól tudta, hogy ha most nem mond semmit, akkor anyja jól felpofozza, mint Janikovszky Éva az írógépét. gyorsan improvizálni kezdett:

– Öhm, anya azt álmodtam, hogy engem nem te szültél. Ugye ez nem így van?

Az asszony kótyagos arckifejezése elárulta, hogy mindenre várt a hirtelen ébresztő után, csak erre nem.

– Fiam! Kétszázharminc éves vagyok, te hat. Mit gondolsz akkor? Persze, hogy nem én szültelek, hisz már közel száznyolcvan éve klimaxoltam. Örökbe fogadtunk apáddal.

Ulika elszontyolodott a hír hallatán, de végtelen kitartását és igéretét ez a hír sem ingahatta meg. Rövid szünet után felajánlotta anyjának, hogy feküdjenek vissza. Így is tettek. Aztán néhány percmultán az öregasszony újra elszenderedett, s Ulika ismét bevetette magát: ölbe vette a fejét, majd jó erősen rámarkolt a hiányos hajzat még épen maradt részére, és földöntúli erővel kitépte az anyja hajszálit: A Keleti Halottmosó Asszony dühében új nyelven kezdett el káromkodni, olyan nyelven, amelyet eddig még ő sem tudott. Jó néhány perc kellett hozzá, hogy lehiggadjon, ekkor menetrendszerűen Ulika ismét elkezdte meséjét:

– Édes! Annyira rosszat álmodtam!

– Mit álmodtál fiam?

Azonban Ulikát memóriája ismét cserbenhagyta:

– Oh, hát csak azt, hogy…

Ezúttal azonban megmentette a szomszédban lakó Lajos bácsi, aki napirendszerességgel kiabálta világgá gondjait, akár hajnali negyed négykor is. Úgy látszik, most is ezt lehetett a problémája, mert égbekiáltóan kurjantani kezdett:

– Gindooos! Add vissza a pénzemet! Havi harmincezerből élek, olyan vagyok, mint a kódisok!

Mindenki tudta azt, hogy Lajos bácsi így kezeli a problémáit, mert ez olcsóbb, mint a pszichológus. Nem is szólt neki senki érte, de a Keleti Halottmosó Asszony most különösöen zokon vehette a nem kívánt panaszáradatot, mert az Uri hölgyek eleganciájával kiabált ki az ablakon:

– Lajos! Halgassá’ mán el, mert kikapom a szádból a bélést, ha még egyszer kiabálsz! A boszorkány hangja úgy repült az éjszakában, mint a parittyakő, s ugy látszik, hagy Lajos bácsi is megszívlelhette a jó tanácsot – vagy csak félthette a szájából a bélést? – de abbahagyta a kiabálást.

Ez a váratlan közjáték kettévágta az anyja-gyerek beszélgetést is, szó nélkül a gyermeke ölébe feküdt a Halottmosó Asszony. Azonban tanulva az előző két fiaskóból, Ulika most megkérdezte az eddig háttérbe húzódott Prichqou Qouohoud Bahsout arról, hogy mit kell megtudnia az anyjától: amikor megkapta a választ a halálra vált Bahsoutól, Ulika megkockáztatott még egy próbát a Keleti Halgttmosó Asszonnyal. Az öregasszony már hangosan, ütemesen horkolt: látszólag nagyon kifárasztotta a mai nap. Ulika magában elismételgette a kérdést, majd amikor úgy érezte, hogy már tudja, akkor ismét belecsimpaszkodott a vén boszorka hajába, majd eget-földet rengető erőfeszítéssel a maradék haj szálakat is amputálta a Keleti Halottmosó Asszony fejéről.

Az alvó nagyon lassan és kimérten kelt fel az a fia öléből, majd dühében puszta ököllel kettévágta az asztalt, és úgy ordított, ahogyan csak a torkán kifért. Véreres szemei különösen gonoszan villogtak, amikor körbe-nézett a szobában, majd amikor kissé megnyugodott, akkor Ulika felé fordult, s nagyon lassan, tagoltan megkérdezte tőle

– Mit akarsz már megint?

– Én csak. – kezdte a megszeppent fiucska.

– Tudom, tudom. Megint rosszat álmodtál.

– Úgy van. Tudod, azt álmodtam, hogy a maharadzsa földjeit aszály sújtotta, s az emberek gyökereket, asztalllábat, s akadt olyan is, aki Robi rotációskapát fogyasztott el. Vajon mit kellene tenni?

A Keleti Halottmosó Asszony kitörölte csipát fáradt szemeiből, s csak ugy foghegyről odavetette őt zaklató fiának:

– Egyrészt sem agronómus, sem meteorológus, sem geológus nem vagyok. Mit akarsz tőlem?

– Jajjnemár mutter? Tegnap is megtanítottál egy bölömbikát futni, akkor most miért nem segítesz?

A gyermeki toporzékolás úgy látszik, hogy megtette a hatását, mert a Keleti Halottmosó Boszorkány máris készségesebbnek mutatkozott:

– Jól, van, jól! Hát tudd meg, hogy vannak nekem varázsbabjaim, amelyeket ha elültetnének, akkor maguktól kikelnének, még öntözni sem kellene őket. Ezzel megoldódna III.Zogálashid problémája, de tudd meg, hogy ezeket senki sem viheti ki a házból sem kézben, sem táskában, sem gyomorgban. Egyébként a király problémáit egy Prichqou Quochoud Bahsou nevű fiatal-ember oldja meg. Ulika megdöbbent anyja tájékozottságán:

– Hát te ismered őt? – kérdezte. – A fittyfenéket! Csak olvastam az újságban róla és ennyi. De ha most felkeltesz még egyszer, akkor nem állok jót magamért.

Ezután anyja mély, pihentető álomba merült. Ulika ügyes mozdulatokkal kiszabaditotta magát, és egyenesen Prichqou Qouohoud Bahsout szólította.

– Hallottad, hogy mit mondott anyám?- Hallottam, persze. Hogyan lehetne megszerezni azokat a varázsbabokat?

– Megkeresni nem lehet nehéz, de a házból kivinni már nem lesz ilyen egyzserü.- Segítesz nekem? – kérdezte reménykedeve.

– Hát persze. – lelkendezett Ulika. – Holnap reggel majd megkeressük, és megoldjuk a szállítás gondjait is.

Aznap este Bahsout a padláson szállították el. Reggel a Keleti Halottmosó Asszony már kora reggel elment otthonról, így Bahsou és Ulika magukra maradtak. Á két jó barát hamar kikutatták az ócska kalyiba minden szegét-zugát, s a Keleti Halottmosó asszony fehérneműi között, a vodkásüveg mellett megtalálták a varázsbabokat is: kék szütyőben voltak, s egy vékony bőrszíj zárta el a külvilágtól a varázsszert.

A babok látszólag nem különböztek semmiben sem az átlagos veteménytől: színük és szaguk is ugyanolyan volt. Prichqou Qoucohoud Bahsou és a Keleti Halottmosó Asszony fia, Ulika a kezdeti sikerek után hamar kedvetlenül vették tudomásul, hogy hiába találták meg a végső próba kulcsmotívumát, de mivel nem tudják kivinni a lakásból – a Halottmosó asszony szerint ugyanis akkor hatástalanná válik. Ulika elsősorban annak örült, hogy nem kellett iskolába mennie, s mivel már ürügye is akadt arra, hogy miért marad itthon, ezért teljes erőbe-dobással gondolkozott a komoly logikai fejtörő megoldásán: hogyan lehetne szállítani a varázsbabot, ha sem kézben, sem tarisznyában, sem gyomorban nem lehet kivinni? Ulika hosszas fejtörő után azt ajánlotta Prichqou Quochoud Bahsounak, a felséges maharadzsa hadvezírjének legkisebb fiának, hogy pihenjenek.

Bahsou támogatta az ötletet, majd helyi érzéstelenítőként Ulikával együtt megittak két üveg vodkát, három üveg sört, és elszívtak két-kéttömésnyi pipadohányt. Az alkohol jótékony hatással volt a két jó barát gondolkdására. kitalálták ugyanis, hogy hogyan is lehetne megoldani ezt a logikai képtelenséget.

A felettébb tudományos, és minden kreativitást kihasználó honlap áttanulmányozása után Priohqou Qouchod Bahsou arra a következtetésre jutott, hogy a a varázsbab elszállítása nem lehetséges másként, mint az ánuszon keresztül. Az ötlet már-már a kidolgozás fázisánál sem tűnt szalonképesnek, s a megvalósítás mezőjére lépve egyre inkább nélkülözte a normális emberi agy-kapacitás nyomait is. Bár most a posztmmdern időszakát éljük, de e sorokírója szellemi szégyenlőssége okán nem kívánja részletezni a terv meg-valósításának részleteit: ezt inkább az olvasó fantáziájára bízza.Egy szó, mint száz: a két fiatal véghezvitte a feladatot, most márcsak azutolso mozzanat volt hátra a tervben: el kellett juttatni a felséges szultánhoz a birodalom egyetlen mentsvárához, III. Zogálashidhoz a varázsbabokat, amelyek segítségével végre talán Észak-Ihásziára ujra a virágzóaranykor korszaka köszönt. Bahsou félelemmel telye lépett ki a KleetiHalottmoso Asszony házából, s amikor érzete, hogy megoldásuk nyománt talán uj virágkor köszönthet be abirodalomba, mélyen Ulika szemébe nézett, majd ezt mondta:- Ulika! Most aannyira kell fosnok, mint a gumikacsának…de ha én meg isszégyenülök, a birodalom akkor is fennmarad.Ulikamélyen meghatódva turta az orrát, majd a fennkölt pillanat hatásáraméltóságteljesen bólintott, s elbucsuztak egymástól:-Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korábol, Nagy Testvérkorábol, a duplagondl korából! – idézte hosszasan Orwellt Bahsou. Azazidézte volna, ha épppn olvasta volna az I984-et.

5.

Bahsou hosszasan tekergŐzött a sötét rengetegeken kersztül… de mivel ezmesének indult, ezért tkerjünk ahhoz a részhez, amikor főhősünk a Gulá-erdőbe ér, ahol is Uterus Testis, az érelmeszesedésben szenvedő bölcstanyázik.S, amikor Bahso eadaé t… no, de kérem! Fogytán van a papirosom! Ugorgyunk! – mondaná Pósalaky úr. Bahsou még éppen elérte a Galgatugagulaerdő-Heréd buszjáratot, amelynek vvégállomása éppen a királyi palota előtt volt, igy á királyi vezir legkisebb fiának kevéset kellett gyalogolnia a végcéljáig. Bahsou tudta, hogy ocsak ugy nem állíthat be végbelében a mese utolsó feladatának megoldásával, igy elszomfordált a legközelebbi nyilvános vécéig, ahol is -akárcsak adrogcsempészek…- Ismét egy drogos hasonlat! – kiáltott be Uterus Testis a gulaerdŐben,de mivel éppen szombat reggel volt, igy nem figyelt rá senki, hiszen a kumisztól jól berugtak tegnap este körtéáncban.Szóval, miután szalonképesebb csomagolásba hozta Priohqou Qouchoud Bahsou, a királyi hadvezir legkisebbf fia a varázsbabokat, már biztonságban mert jelentkezni III.Zogálashid, fenséges maharadzsa elŐtt.

A király meg sem próbálta izgatottságát palástolni. Gyűrődött palásttal, s a koronázási ékszereivel – hiába, nem vagyunk történészek, hogy tudjuk, hogy ezeket csak a nagyobb sátoros ünnepeken szokták elővenni. – már izgatottan várta a királyi vezír legkisebb fiát. Annál nagyobb volt a megdöbbenése, amikor meglátta a jelentéktelennek tűnő csomagocskát, amely gondjainak végső megoldását jelentette.

– Édes fiam! Ez itten micsoda a kezedben? – kérdezte hitetlenkedve az uralkodó.

Bahsou magabiztosan letérdelt, majd pajkos vigyorral elkezdte mondanivalóját:

– Királyuram! Ezek itt varázsbabok, amelyeket nem kell öntözni és mégis önmaguktól megnőnek. Ezeket a Keleti Halottmosó Asszony fia, Ulika adta nekem, így tehát nélküle nem tudtam volna elvégezni a feladatot.

A király rögvest parancsba adta, hogy vessék el a magokat, majd amikor csodálatos módon, önmaguktól kicsiráztak, és bőséges termést hoztak a birodalomban, akkor III.Zogálashid, Észak-Ihászia maharadzsája azonnal öröm-ünnepet űletett, s Prichqou Qouohoud Bahsou szülei sem nehezteltek már fiukra, hogy önkényesen megszokott tőlük.

Akkora lagzit csaptak Priohqou és a király világszép leánya, Kultamina, hogyannak hetedhét országban a csodájára jártak. Még Murányból is eljöttek a kutyák, s mivel táplálkozás-szakértő összeállította nekik az ét-rendet, már nem is hánytak.

Olyan hetedhét országra szóló lagzit csaptak, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé, s a barna kalács. A helyi böffkvartett eljátszotta Észak-Ihásza himnuszát, s az udvari bolondról kiderült, hogy csak egy rosszul álcázott filozófiaprofesszor, amikor Heidegger féle protodekonstrukciós elméletet fejtegette.

S a mesénk itt véget is érhetne: boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

De mivel nem így történt, ezért újfent tintába kell mártanom az írógépet, akarom mondani az írópennámat, s tovább kell szőnöm az eddig sem szokványos történetem fonalát, félve az esetleges olvasó felindulásoktól… így jár az az író, aki posztmodern mesét akar adni a kedves olvasó kezeibe. – félkezű olvasóimtól a legnagyobb tisztelettel most bocsánatot kérek.

Nem is merném tovább fenntartani olvasóim kíváncsiságát, amely idáig sem hagyta magát megtéveszteni a latin nevek által: egyszóval a fiatal párboldogságába csak a nászéjszaka –nászék szaka így írtam először… – csempészhetett némi ürömöt.

Történt ugyanis, hogy a királylányt már megfosztotta lányságától a királyi szakács, aki tettét azzal indokolta, hogy a királykisasszony udvar-hölgyei lyukas kuglófot követeltek tőle.

A korán megtörtént deflorációja a lehető legnagyobb sértés volt a királyi vezír családjának, s ezért főhősünk, Prichqou Qouchoud Bahsou sem vállalhatott életközösséget egy szüzességétől megfosztott királylánnyal, így tehát Kultamina szalmaözvegyként visszakerült a királyi palotába. Az észak-ihászaiai illemkódex vérbosszút irt elő a vőlegény számára, ha menyasszonya ennyire-meg ilyen súlyos foltot ejt újsütetű családja hirnevén, becsületén. Főhősünk azonban nem olyan ember volt, aki sokáig hagyja, hogy gyilkos gondolatok keringjenek a fejében: így már az esküvő után1 egy héttel karddal tört be a királyi család lakrészébe, s kivont szablyájával halálosan megsebesítette III.Zogálashidot, s a szultána Monocyta Paranoia sem úszhatta meg élve Priohqou Qoushoud Bahsou vendettáját. Kultamina gyászba halt bele.

A sokáig betegeskedő szultánnérról azonban senki sem tudhatta, hogy nemcsak Fehéroroszországgal foglalkozott rendíthetetlenül szabadidejében, hanem a fekete mágia gyakorlásában sem volt nyeretlen kezdő. Utolsó leheletével ugyanis elátkozta főhősünket, akit galambbá változtoztatott a véres végső kívánság.

A szép szál dalia egyszerre csak tenyérnyire töpörödött, s a ruhái is üresen, suhogva estek a földre. A világ egyszerre csak kitágult, s a királyi fekhely selyempárnái óriásira tágduzzadtak, olyanok voltak, akárcsak a vitorlák. Acélos, félig felnőtt teste puffadtra terjeszkedett, s napbarnított bőrén tollak nőttek, amelykopottak, seszínűen dacoltak a napfénnyel.

A királyi testőrség ebben a pillanatban kapott eszéhez, mert idáig Prichqou lekötötte őket egy tucat Rubik kockával: a marcona, pribékek minden szegletét feltúrták a szobának, de elkerülte a figyelmüket egy galamb az ablakpárkányon, amely tulajdonképpen Prichqou Qouchou Bahsout. a volt maharadzsa nagyvezírjének legkisebb fiát rejtette. Bahsou még fel sem fogta tettének súlyosságát: a maharadzsa családjának vére még meg sem száradt a tollain, s a természet máris súlyos bosszút állt rajta: szárnyait nem tudta megfelelően használni, s ezért kiugrotta királyi hálószoba ablakából, egyenest a palota udvarára, ahol éppen a királyi haderő gyakorlatozott, mit sem tudva a szeretett uralkodó haláláról.

A zuhanás végtelennek tetszett a galambbá vált fiú számára, s az esés nemcsak a fiú egyik lábát vette el, hanem az eddigi vágyait, álmait is.

Megfosztotta a nevétől is: a szégyen nem engedte neki, hogy továbbra is a megholt III.Zogálashid nagyvezírjének legkisebb fia maradhasson, hanem teljesen új életet akart kezdeni új földön, távol a rossz emlékű helytől. Új neve, Kovács Ny. Lajos lett, s ezzel régi személyisége teljesen meg-semmisült, azonban a szégyen jó útitárs, nem egykönnyen hagyja el az embert. Nyalos – ahogyan az új országokban nevezték – lelkiismerettől szenvedett, és egészen Pécs városáig üldözte önmaga démonhadat.

A valaha volt főúr Európa Kulturális fővárosában soha nem érhette meg eddigi életszínvonalát. Pajtásai eltávolodtak tőle, édesapja sem kerestette, a szerelem is elkerülte. Csak csonka lábbal szálldogált a város forgalmasabb helyeire: a Mecsek Aruház környékére, és a Pécsi főpályaudvarra. Ott aztán az utasok elhullott morzsácskáit csipegette össze, s hátralevő életében soha egyetlenszót sem szólt többé.

Csak amikor egy részeg törte össze a koponyáját a vasuti váró macskakövein, s Nyalos megérezte a vérszagot, csak akkor jött rá, hogy legyen a világ bármely pontján, s szívjon bármilyen levegőt a tüdeje, Ő akkor is csak gyilkos marad. Egy olyan tolvaj, aki ellopta attól a legértékesebb kincsét, aki segíteni akart rajta.

Egyszer különöset látott Nyalos: egy fiatal pár ült a kopott padon, az Indóház téren, s egymásba fonódott karjuk maga volt a szilánkos mennyország. Arcukon fura elégedettséget látott, boldogságot; valahogyan így képzelte el a boldogságot. A galamb azonban szörnyű irigységet érzett, s mohó agresszivitással támadt a párra: rettenetes boldogságfélét érzett akkor magában: örömre hangolta a rombolás. A pályaudvaron járókelők teli torokból kacagtak a szárnyas patkány produkcióján.