Háy János A Herner Ferike faterja című drámájának alakjairól
A Herner Ferike faterja című dráma nem előzmények nélküli alkotás. Több szempontból sem tekinthetünk így rá: tágabb értelemben a mű kapcsolatot keres Beckett Godot-ra várva című alkotásával, másrészt az alkotói oeuvre-ban is van előtörténete.
Ez a dráma is Krekács Béla, Banda Lajos és Herda Pityu figurája köré épül. A három szerencsétlen flótással, már a szerző előző, A Gézagyerek című művében is találkozhatott az olvasó.
A mostani dráma szüzséje két novella összeolvasztásából született: „az azonos címűéből és A Papi Jóska kályhája történetéből, de a Herner-történetre Háy más műveiben is utalás történik (pl. Az Isten).” [1]
Már a dráma megnevezése sem tekinthető szokványosnak, hiszen a cím alatt a következőt olvashatjuk: „Istendráma két részben” Ironikus módon nevezi így meg a művét a szerző, hiszen az Isten aligha található meg ebben a zord kimenetelű drámában. A szerző így nyilatkozik erről:
„[A Herner Ferike faterjából] egyszerűen kiemeltem a központi hőst: nem létezik, nem szerepel a darabban. Az esemény, amihez képest viszonyulnak a szereplők, csak elbeszélés révén létezik. Azt gondolom, ez közelebb áll ahhoz a korhoz, amiben élünk, mert ez az én érzékelésem szerint olyan kor, amikor nincsenek centrális figurák, akiknek a viszonylatában meg tudnánk határozni magunkat.” [2]
A már említett, segélyért dolgozó segédmunkások középkorú alkoholisták, akik valahol egy Vác és Szob közötti faluban tengetik napjaikat. A szánalomra méltó, ám külsőleg visszataszító figurák az irodalmi családfa szerint Estragon és Vladimir unokáinak tűnnek.
A Godot-ra várva szereplői két csavargó, akik túlságosan fásultak ahhoz, hogy sorsukon változtassanak, és ha lenne is erejük erre, akkor sem tehetnék meg, mert „Godot-ra várnak”. Godot, a sors, az isteni hatalom aki „keresztbe tesz” a főszereplőknek. Ők azonban nem dühösek azért, hogy folyton csalódniuk kell. Sőt, erre építették fel az egész életüket.
Beckett jótékony homályt bocsát Estragon emlékezetére. Mégis, mivel tehetne jobbat egy olyan világban, ahol „az asszonyok a sír fölött szülnek, lovagló ülésben, a nap egy percig csillog, aztán ismét az éjszaka következik” ? Vladimir azonban nem tud felejteni, és a várakozáson kívül csak az élteti, hogy Estragont emlékeztesse az előző nap történtekre.
Háy alakjai számos pontban egyeznek Estragonnal és Vladimirrel. Egyrészt sorsuk predesztinálva van: sziszifuszi munka az, amit végezniük kell[3], az ő „Godot-juk” a polgármester, „a Kis Gyuri”, aki szintén nem tűnik fel a dráma során.
Godot segítője (mondhatni futárja) a Fiú, míg Kis Gyuri futárja Marika. Mindkét alárendelt megalázott, kihasznált. A Herner Ferike faterja rejtett utalásaiból valószínűsíthető, hogy a polgármester szexuális viszonyt folytat a huszonéves, csinos titkárnőjével, Marikával.
Krekács Béla, Banda Lajos és Herda Pityu a Godot-ra várva főszereplőihez hasonlóan hajlanak a „filozofálgatásra”. A dráma ironikus vonásának tekinthetnék azt is, hogy az ember bensőjéből feltörő, alapvető kérdések a nyelv legaljasabb káromkodásai közepette törnek a felszínre. A szereplők azonban nem törekszenek bő magyarázatra (erre különben sincsenek megfelelő intellektuális kvalitásaik), hanem megelégszenek csupán azzal, hogy kimondták azt, ami foglalkoztatta őket.
A magvas gondolatok megfogalmazásának funkciója számukra nem tanulás/tanítás, hanem kizárólag az, hogy könnyebben menjen a lapátolás, gyorsabban teljen a munkaidő. A Godot-ra váró szereplők motivációi is hasonlóak azzal a kikötéssel, hogy Estragon gondolkodása nem „torkollik” emlékezésbe, hiszen – mint azt már fentebb kifejtettem – Beckett drámájában csak Vladimir emlékszik a múltra.
Az egyik ilyen unalmas filozofálgatás után kerül szóba Herner Ferike, akit Krekács anyja látott a „csigakettőn”. Azonban a többiek gyorsan témát váltanak, és csak jóval később, pár oldal múlva kerül újra szóba a régi ismerős.
Ferike emléke lengi be a drámát, azonban abszurd módon alig néhányszor kerül csak szóba. Az olvasónak olyan érzése lehet, hogy a dráma szereplői nem akarnak emlékezni rá. Ezt talán igaz is lehet, mert elég csak jobban belegondolni, és rögtön rájöhetünk arra, hogy Ferike vétett a szabályok ellen.
Vétkezett a falusi gyermekek és a felnőttek kimondatlan törvényei ellen, amikor egy indulatos veszekedés közben elkottyantott titkot elmondott az apjának, aki aztán ímmel-ámmal, de teljesíti a kötelességét. (Ö azonban azzal próbálja a velük szembeni közutálatot csillapítani, hogy nem végez tüzetesebb vizsgálatot Krekácséknál.)
Viszont minden hiábavalónak bizonyul, hiszen ez a mozzanat azonban olyan nagyra gerjeszti a velük szemben fellépett ellenségességet, hogy nem tehetnek mást, mint hogy elköltözzenek a faluból. Sőt, a viszolygás még harminc év múlva sem tűnik el az akkorra már felnőtt szereplőkből.
Azonban számtalan különbség is van a két dráma szereplői között.
A legfontosabb különbség, hogy a Godot-ra várva világa zárt és statikus, itt azonban adott a kitörlés lehetősége. Ezt azonban csak erőszakkal és vérrel lehet végre hajtani; gondoljunk csak Papi Jóskára vagy Herner Ferikéék elköltözésének körülményeire. Ez a kitörés azonban nem jelent megnyugtató felszabadulást, sőt azt mondhatnánk: végzetes kimenetelű. (Papi Jóska megfagy, valamint Herner Ferike gyilkossá válik)
Háy művében van emlékezés, ami ráadásul a cselekmény továbblendítésének elengedhetetlen funkcióját tölti be. A szerző ügyes trükkel a dráma igazi főszereplőjét, Ferikét kiszakította a történetfolyamból, és a múltba helyezte. Így azonban ő csupán passzív résztvevője lehet a jelenlegi „eseményeknek”, hiszen a jelenben Herner Ferike nem más, mint egy arc a „csigakettőn”.
Háy műve sokkal pesszimistább hangvételű, mint Beckett Godot-ja. Hiszen ez utóbbiban a szerzőnek csupán két napot kellett bemutatnia, hogy az olvasó rájöjjön arra, hogy Estragon és Vladimir minden pillanata ugyanolyan. A Herner Ferike faterja szerzője ettől jóval pimaszabb: ő harminc évet ugrik vissza az időben azért, hogy rámutasson arra, hogy egész családokban nem hoznak változást az évek.[4] A jelenben árkot ásó alakok apjai ugyanolyan kocsmázó, trágárul beszélő, ügyeskedő emberekké váltak, akárcsak az apáik voltak. Abszurd módon még a nevük is megegyezik az apjukéval.
Talán ebből a gondolatmenetből lehet levezetni azt is, hogy a dráma címe miért „A Herner Ferike faterja”, és miért nem a rendőr fia a címszereplő.
Mint már mondtam, a fiúk az apáik tulajdonságát, személyiségét egy az egyben átöröklik. Így hát Ferike legfőbb bűnére, az árulkodásra, a különcségre való hajlamát is az édesapjától „kaphatta”. Levonva ebből következtetést, beláthatjuk, hogy Herner Ferike árulásának archetípusa, eredete nem más, mint az apja. Vele a szerző példát statuál: megfosztja a nevétől, és vele együtt az egyéniségétől.
Paradox módon, mégis az apja révén következtethetjük ki Herner Ferike elmúlt harminc évét. A múltban (azaz a drámában) a Rendőr verte a feleségét, nem törődött a családjával, így valószínűsíthető, hogy Ferike is így bánt a szeretteivel, amíg a végzetes baleset meg nem történt.
Mégsem sorolhatjuk be az árokban dolgozgató szereplők körébe, hiszen bár személyiségében majdnem ugyanolyan, de a lelke legmélyén rendelkezik azzal a képességgel, hogy változtasson bizonyos helyzeteken, amiken a főszereplők nem tudnak úrrá lenni (például elköltöznek a családjával). Azonban gyaníthatjuk, hogy az alaptermészetén meg neki sincsen hatalma változtatni.
A főszereplők és Herner Ferike köre között létező alakként tekinthetünk Papi Jóskára, a vétlen tettesre. Őt tekinthetjük talán a „vak jósnak” a drámában. Tisztában van a végzetével, sőt mondhatjuk azt is, hogy ő maga szabja meg a saját sorsát. Az ő halálát is sikeres kitörési kísérletnek tekinthetjük, akár csak Herner Ferikéék elköltözését.
A gyermeke tragédiája által megtisztult a mindennapi gondoktól, és már-már majdnem eléri a klasszikus „pozitív szereplő” szintjét. Ami ebben visszahúzza, az csupán a környezete.
Lelkivilága sokkalta kifinomultabb, mint az árokásóké. Közöttük nem lépett fel kapcsolat, hiszen Papi Jóskát nem érintik meg a főszereplők filléres gondjai, míg Krekácsék nem képesek megérteni azt a lelki fájdalmat, amit Papi Jóska cipel magával.
A főszereplőket éppen ezért érezni képtelen figuráknak minősíthetjük, hiszen bár sajnálkoznak Jóska tragédiáján, de nem érzik át azt. Ráadásul a következő találkozáskor már viccelődve kérdezik tőle, hogy még mindig ugyanaz-e a sorsa, mint amikor a múlt alkalommal találkoztak vele.
Papi Jóska halála is kapcsolódik a fiához: a gyermek megégett, ő pedig megfagy. Gyermekének halálát mégis sokkalta méltóságosabbnak tarthatjuk, mint Herner Ferike fiának katasztrófáját.
Ehelyütt kell szólnunk a fegyver motívumáról is, hiszen a drámában fontos helyet foglalnak el a lőfegyverek. Egyrészt ez gerjeszti a konfliktust Herner Ferike és a később árokásók között, és ez teljesíti be Krekács Béla átkát is.[5] A lőfegyver egyértelműen negatív szimbólum, és furcsa módon nem védi meg a tulajdonosát, hanem bajt hoz rá.
Végül egy jellegzetes nézői hozzáállásról szeretnék szólni, amely talán tükrözi a dráma befogadásának nehézségeit.
2006-ban a losonci Kármán József Színház társulata vendégszerepelt a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban, és Háy János: A Herner Ferike faterja című darabját adták elő. Az előadásra minden jegy elkelt.
Amint a darab körülbelül első öt perce letelt, a nézők szorongva suttogtak egymásnak. Ez a viszolygás sajnos nem múlt el a későbbiekben sem. Az i-re a pontot az első felvonás vége tette fel: a szünetben körülbelül a nézők háromnegyede hazament. A másnapi Nógrád Megyei Hírlap botrányosnak minősítette az előadást, amihez hasonlót még nem is adtak elő itt.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a dráma nyers szövegvilága, amely papírformátumban szükséges (verbális segítség az alakok elképzeléséhez), a színpadon teljesen máshogyan hat a nézőre, hiszen eltereli a figyelmet a valódi mondanivalóról. Háy talán szándékosan játszik a „szemérmetes” befogadók (legyenek olvasók vagy nézők) idegeivel, akikről tudja, hogy nem tudnak majd továbblépni attól, hogy káromkodnak a színpadon.
Mégsem minősíthetjük a drámát értéktelennek. Háy komoly architektúrát épített fel a dráma írása közben, és néhány nagyon cseles írói fogást is alkalmaz a figyelmünk felkeltése miatt.
Előszörre az alakjai azonban – néhány kivételtől eltekintve – sablonosnak, kissé „avasnak” tűnhetnek számunkra.
Mindent összevetve azonban azt mondhatjuk, hogy Háy tehetségét dicséri az, hogy ezeknek a hétköznapi alakoknak a valódi megismeréséhez sokkal nagyobb befogadói aktivitás szükségeltetik, mint azt az olvasó előre gondolná.
Ebben találhatjuk meg Háy János már említett drámájának fő gondolatát: A Herner Ferike faterja nem Isten, hanem „mintha” dráma.
Források:
| BÉCSY Tamás, Két dráma – két történelemszemlélet (Örkény István: Pisti a vérzivatarban és S. Beckett: Godot-ra várva) in: BÉCSY Tamás, Drámák és elemzések, Bp.-Pécs, Dialóg Campus, 2002 | |
| Frank KERMODE, Mi a modern?,Bp., Európa, 1980, 134-156. | |
| Nicolae BALOTĂ, Abszurd irodalom, Bp., Gondolat, 1979, 412-421. | |
| Samuel Beckett – Godot-ra várva | http://mek.niif.hu/01400/01459/01459.htm Ellenőrizve: 2009-05-11 |
| Háy János – A Herner Ferike Faterja | www.szinhaz.net/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=824&Itemid=14 Ellenőrizve: 2009-05-11 |
| Interjú a szerzővel | http://hay.irolap.hu/hu/a-gondolkodas-eletszerusege Ellenőrizve: 2009-05-11 |
| Horváth Mária: Minden úgy lesz, ahogy mondom… | http://hay.irolap.hu/hu/horvath-maria-minden-ugy-lesz-ahogy-mondom%E2%80%A6 Ellenőrizve: 2009-05-11 |
[1] Forrás: Horváth Mária: Minden úgy lesz, ahogy mondom… (http://hay.irolap.hu/hu/horvath-maria-minden-ugy-lesz-ahogy-mondom%E2%80%A6). Ellenőrizve: 2009-05-11
[2] Forrás: http://hay.irolap.hu/hu/a-gondolkodas-eletszerusege. Ellenőrizve: 2009-05-11
[3] Vö.: „Banda: Jó, csak a tököm tele van azzal, hogy a szar tél megint telenyomta azt a kurva árkokat és megint ott kezdhetjük, ahol tavaly, hogy a faszba van a világ, hogy mindig ugyanazt.”
[4] Vö.: „Herda: Nem, hanem hogy régen a fateromat is úgy hívták, mint engem, meg a faterom faterját is. Először ő volt a Herda Pityu bácsi, aztán lett a faterom, most meg én, utána meg lesz a fiam.”
[5] Vö.: „Krekács: Fogtam a Ferike mackófölsőjét és a pofájába mondtam, hogy az leszel, egy szar gyilkos. Olyan, akit még a börtönbe is leköpdösnek. Egy ócska szar alak az lesz, azért, mert ilyet csinált, azért. Ezt nem kellett volna a Ferikének. Azért mondtam meg neki, mert ezt nem kellett volna neki csinálni. Hogy a pisztolyt elmondani a faterjának, ezt nem kellett volna.”